21. fejezet - Miért csinálod ezt velem?

Olyannyira jól haladunk a buli előkészületeivel, hogy MinYoungnak még arra is bőven akad ideje, hogy a loboncomból valamiféle hajnak látszót alkosson. Nem kellett könyörögnöm neki, hogy fessük be, szinte azonnal ugrott a kérésemre, amiben két fiú erőteljesen támogatta. Már csak le kell mosni a maradékot.

A konyhapult és az étkezőasztal roskadozik az ételektől, a lakás pedig kifejezetten parti hangulatban csillog. Tökéletes minden, már csak a végső simítások vannak hátra, azon belül is csak a ruhaválasztás. Természetesen nekem még mindig azt a piros ruhát kell viselnem. Valahogy csak túlélem ezt az estét.

- Unnie?

- Igen, Minnie?

- Birtokba vehetem egy kicsit a fürdőszobát?

- Persze, nyugodtan használd – elmosolyodom -, itthon vagy!

- Köszönöm! Sietek nagyon – elindul a fürdőhöz -, aztán te jössz! – rám kacsint, majd eltűnik az ajtó mögött.

Egy pillanatra összerezzenek a kijelentésére. Még mindig nem akarom elhinni, hogy tényleg rávett arra a ruhára. De ahogy az Minnie-től és Bummie-tól várható lesz, édes kevés lesz, hogy csak a ruha legyen rajtam. Tuti, hogy frizurát is akarnak majd ebből a loboncból, és a sminket sem fogom megúszni! Kezdek nagyon-nagyon ideges lenni.

Közel húsz perces készülődés után fordul a kulcs a fürdőszoba ajtaján, és MinYoung lép elő. Ragyog. Egyszerűen ragyog. Épp úgy, mint amikor először ment találkára TaeMinnel. Bár akkor világos volt a ruhája. Most egy fekete, bőrhatású miniruhát hozott magával a hatalmas táskájában. Egyszerre koppan az állunk a földön a húgom külsejét látva. A haját most teljesen leengedte, egy-két merészebb ékszerrel dobta fel a ruhát. Szóhoz sem jutok!

Nyelek egy nagyot, és TaeMinre pillantok. Az nyilvánvaló, hogy engem ledöbbent a szédületes külsejével, de még TaeMin sem tudja nagyon hova tenni az elé táruló látványt. Elmosolyodom. Az étcsokoládé szempár MinYoungra szegeződött. De olyan áthatóan néz rá, hogy még engem is megbénít ez a tekintet. Átható és igéző. Sóhajt egy egészen aprót, csábos mosolyra húzza telt ajkait, és elindul MinYoung felé. A levegő megfagy. Az idő megáll. Olyan, mintha rajtuk kívül már senki nem is lenne a lakásban. Egy másik dimenzióban vannak.

TaeMin hosszan végigvezeti a tekintetét MinYoung alakján, szorosan elé lép, majd bal karjával átöleli MinYoung derekát, jobb tenyerét pedig a tincseibe bújtatja. Egyetlen szívdobbanással később ajkaira húzza. Szenvedéllyel és imádattal telve csókolja meg a húgomat. A látványtól teljesen zavarba jövök. Elkapom róluk a pillantásomat, és KiBumra nézek. Az Öcsém is belepirul a csókjukba, fordulunk egyet, és az erkélyen bámulunk ki tovább.

- Unnie...? – szólal meg kicsit reszkető hangon Minnie.

- Mondd, Minnie – még mindig meredten bámulok kifelé az üvegen.

- Menjünk készülődni – a csuklómra fog -, vagyis csak te. Lemossuk a hajadat, aztán pedig megmutatod nekem, hogyan festesz abban a dögös ruciban!

- Legyen – sóhajtok egyet.

Közelebb húz magához, szorosan átöleli derekamat, kapok néhány puszit, és a fürdőbe ráncigál. Megmossa a hajamat kétszer egymás után, aztán pedig átcitál a hálómba. A fiúk eltűntek a nappaliból, gondolom, hogy mindketten KiBum szobájában készülnek. Legalábbis az Öcsém mindenképp, Minnie pedig TaeMinnek adta a táskáját, abban van az ő esti viselete is.

Egészen az ágyamig lökdös a kishúgom, ahol még mindig ugyanúgy hever az a bizonyos ruha. Ledobálom az otthoni gönceimet, bebugyolálom magam a köntösömbe, és visszamegyek a fürdőbe, hogy lemossam magamról a készülődés mocskait. Egyben is letudhattam volna a hajmosással, de az ugyebár túlontúl egyszerű lett volna. Az meg nem nagyon jellemző rám, hiszen úgy bonyolítom az életemet, ahogy csak tudom. Így miért is ne tenném meg ugyanezt a fürdéssel sem. A frissítő zuhany után magamra kapom a Minnie által kezembe nyomott fehérneműt – amit természetesen Bummie választott az áruházban ehhez a ruhához -, és visszaveszem a köntöst.

Visszacsoszogok a hálószobába, és óvatos mozdulatokkal magamra applikálom a vörös ruhát. A melleimet is helyre rakom, MinYoung segít a cipzárban, a nyakrésze kicsit nehézkesen megy, de miután megszabadulok a törölközőmtől, ami a tincseimet hivatott elrejteni, könnyebben belebújok – lehet, hogy előbb kellett volna felfedezni a patentot azon a részen. Picit igazítok még itt-ott, próbálom lejjebb húzni a combjaimon, és összébb a melleimnél, de ennyi. Az anyag erősebb nálam. Az ő akarata érvényesül.

MinYoung újfent megfogja a csuklómat, és lassan magával szembe fordít, hogy ne csak a hátamat lássa végre. Háromszor néz végig rajtam, egyre jobban szélesedik a mosolya.

- Unnie, képes lettél volna nem ezt a ruhát felvenni?

- Minnie – felszusszantok -, ne kezdd te is, kérlek.

- Nem kezdem, de tényleg nagyon csinos vagy benne! De még annál is csinosabb! Igaza volt Key-nek! Lélegzetelállító vagy!

- Gondolom! Főleg ezzel a „feltálalommagammindenkinek” dekoltázzsal!

- Igen, azzal! Csak hangsúlyozza azokat a testrészeket, amiket egy ilyen buliban hangsúlyozni kell!

- Köszönöm... – motyogom lesütött szemekkel.

- Biztos vagyok benne, hogy JongHyun sem fog tudni neked ellenállni.

- Hm.

- Na, gyere! Csüccs le! – a székemre mutat.

Sóhajtok még egy nagyot, összeborzolom a félszáraz tincseimet, és szót fogadok MinYoungnak. Leülök a székre, még egy mély lélegzetvétel szakad fel belőlem.

Minnie felkapja a törölközőmet, és még egyszer áttörli a hajamat, majd a hajszárítót kapja fel, és nekiesik annak a bizonyos frizurának. Behunyt szemekkel élvezem a ténykedéseit, semmit nem szólok, hagyom, hogy MinYoung mindent megvalósítson, amit csak kitalált. A végére egy kicsit összeborzolt sötétbarna hajkoronával ülök a székben, csak egy pillanatra nézek a tükörbe, de azonnal sokkolódom is.

Miután végzett a hajammal, magához veszi az aprócska sminktáskámat, és előszed belőle néhány kelléket. Egymásra nézünk, MinYoung boldogan mosolyog, én meglehetősen zavarban. Fújtatok még egyet, majd megérzem az ujjait az arcomon. Határozott mozdulatokkal keni fel rám a maszkot, fogalmam sincs, hogy mit alkothat, de azért remélem, hogy nem viszi túlzásba.

Soha életemben nem készülődtem még ennyit, mint a mostani bulira. Pedig nem is én leszek az ünnepelt. Nekem inkább csak meg kéne húznom magam valamelyik sarokban, és onnan figyelni a vendégeket. Az összes vendéget.

- Kész vagy, Unnie! – mosolyogva sóhajt fel.

- Nagyon szépen köszönöm, Minnie! – én is szusszantok még egyet, majd a tükörképemre nézek.

Kiezadögöscsajéshovalettazameggyötörtnőszemély?! A lélegzetem is eláll saját magamtól. Ha nem tudnám, hogy én ülök a székben, el se hinném, amit látok! Soha az életben nem néztem még ki ennyire jól! Soha! Alig észrevehető csupán a smink, amit felkent az arcomra, de egy dolgot meglehetősen kihangsúlyozott. Vastag, fekete tussal húzta ki a szemeimet, még jobban felhívva rá a figyelmet. Egészen macskásak lettek így a szemeim. Képtelen vagyok megszólalni. Az arcomhoz nyúlok, hogy bizonyosságot szerezzek, de amit tapogatok, az bizony én vagyok.

MinYoung ragyogó tekintettel és fülig érő mosollyal néz rám. Büszke lehet magára! Nagyon büszke! Egy rakás szerencsétlenségből olyat alkotott, amit még a legjobb sminkmesterek sem tudnak. Döbbenten és ledermedve ülök a székben. A húgom a fedetlen vállamra simítja a tenyerét, és finoman megszorítja. Az érintése pillanatában sikerül azonnal észhez térnem. Megrázom a fejemet, még egy nagyot sóhajtok, és lassan felállok a székről. A térdeim remegnek, bár nem tudom, hogy miért. Egyetlen mozdulattal ölelem magamhoz imádott kishúgomat, és bújok bele finoman a nyakába. Hosszan végigsimít kicsit csupasz hátamon, és ő is szorosan magához ölel. Hatalmas puszit nyomok az arcára, ő is megpuszilgat, végül lefejtjük egymásról a karjainkat.

Megfogja a kezemet, még egyet mosolyog rám, majd visszamegyünk a nappaliba. Szinte az egész testemben reszketek, félek, hogy bármikor összecsuklom és elájulok. KiBum és TaeMin az erkélyen beszélget, Minnie-vel megállunk a nappali közepén, és az elmélyülten társalgókat figyeljük. MinYoung leesett állal, és én is szempilla-rebegtetve nézem őket.

TaeMin eddig is szívdöglesztő volt, de most még az én agyam is ledobja az ékszíjat a külsejét látva. Feszülős, fekete farmernadrágot húzott, ami helyenként kicsit ki van esztétikusan szakítva, bal combjára egy fehér és vékony szíjszerűt csatolt. Felülre pedig. Huh. Fekete, átlátszó ing takarja a testét, már amennyit takar belőle, amire egy piros bőrkabátot vett, de nem húzta fel. Szóval épp annyit láttat, amennyit TaeMin akar láttatni magából. A nyakában pedig három különböző hosszúságú és méretű kereszt lóg. Szédületes. MinYoung nagyokat sóhajtozik mellettem... és én is nehézkesen veszem a levegőt.

KiBum mindig is ügyelt a külsejére, de ilyenkor még jobban kitesz magáért. Ez a fekete, anyagában fehér csíkos öltöny tökéletesen hangsúlyozza az alakját. A hozzáillő mellény csak még jobban kiemeli a mellkasa szép ívét, a nyakkendő pedig kifejezetten megnyújtja a nyakát. Dögös egy Öcsém van, az tuti! A fülbevalókat is ízlésesen kiválasztotta a mai estére. Azt hiszem, hogy tarolni fog annál a csajszinál, akit meghívott.

A fiúk észrevesznek minket a nappaliban pislogni, egyszerre fordulnak felénk, és mindketten elégedetten mosolyognak ránk. Az ajtócsengő hangja halkan jelzi, hogy megérkezett az első vendégünk, megúszom a tüzetesebb szemrevételezést az Öcsém részéről, az ajtóhoz indulok. De még az előtérig sem jutok, KiBum elkapja a csuklómat, és megszorítja, aztán lassan maga felé fordít. Mosolyogva végignéz rajtam, aztán pedig MinYoungra vet egy hálás pillantást. Kapok még egy puszit, elengedi a csuklómat, és ő megy inkább ajtót nyitni. Talán mégis az a legjobb megoldás, ha KiBum fogadja a vendégeit, elvégre miatta lett szervezve ez a kis összejövetel...

Ahogy az várható volt, csupa fiatal fruska van jelen egy rakat jóképű és szintén fiatal srác társaságában. Most érzem először úgy, hogy egy kicsit kilógok a sorból. MinYoung és TaeMin elvonul az egyik sarokba, hogy némi magányos perceket szerezzenek egymásnak, felsóhajtok. Most irigylem őket egy pindurkát.

KiBum láthatóan nagyon jól érzi magát, szinte be nem áll a szája, majdhogynem csak tőle hangos az egész lakás. Ő a hangulatfelelős. Ellenben egyetlen lány társaságát egyetlen másodpercre sem mellőzi, a tenyere folyamatosan a vendégünk derekán pihen, és finoman cirógatja is a bőrét. Azt hiszem, ő lehet az a lány, akiről Bummie mesélt. Remélem, hogy kerítünk alkalmat a megismerkedésünkre. A lány mellett áll az a bizonyos barátnő is, aki miatt kezdetben aggódtam. Kezdetben. De ahogy elnézem, ennek a hölgynek bizony eszébe se jutna kikezdeni JongHyunnal... és más férfi vendéggel sem. Valahogy nem igazán ragadja meg a figyelmét a férfi vendégsereg, és szívesebben csacsog a többi lánnyal. Ez megnyugtató! Eggyel kevesebb rivális akad a lakásban. Sóhajtok egy nagyot, és az erkélyt választom, hogy én is szerezzek magamnak néhány magányos percet. Szerencsére még senki nem fedezte fel.

Kissé hűvös a mai este, libabőrös leszek a fuvallattól, amit megérzek az erkélyre kilépve, de nincs kedvem visszamenni. Megtámaszkodom a korláton, és az Égre nézek. A mindig Csillagokkal teli égbolt ezúttal borús. Szürke felhők sereglenek fölém. Az időjárás borús-felhős, a hangulat viszont vidám.

Teljesen elmerülök a látványban, de amikor egy újabb széláramlat cédrusos illatot hoz magával, azonnal visszatérek a földre. Illetve csak majdnem. Inkább egy felhőre érkezem. Ez az illat. Ezt az aromát bármikor megismerem. Szusszantok egy egészen aprót, önkéntelenül mosolyodok el, ahogy egyre határozottabban érzem a bőrömhöz simulni az aromafelleget. Végre Ő is megérkezett. A szívem boldogsággal telik meg, heves dübörgésbe kezd a mellkasomban. Két gyengéd kéz simul a vállaimra, majd egy gondolattal később egy mélybordó színű bársonyanyag kerül rá. A gyengéd kezek lassan végigsimítanak a karjaimon, beleremegek az érzésbe, majd újra a vállaimra fognak.

- Meg fogsz fázni – súgja fülembe az illatfelhő tulajdonosa, mellkasa a hátamhoz ér.

- Most már nem – felelem halkan, lassan megfordulok a gyengéd kezek alatt.

A tekintetünk oly’ sok idő után ismét találkozik, azonnal elveszünk egymás mélységeiben. A szívverésem lassan csillapodik, és a levegővétel is könnyedebbé válik. Sikerül elszakítanom róla a pillantásomat, és megcsodálhatom rég látott alakját.

A bársonyzakó alatt egy fekete ing bújik meg, finoman feszül a mellkasán, ahogyan a fényes bőrnadrág is érzéki vonalat ad lábainak. Furcsa nem magasszárú sportcipőben látni, de ez a csattal díszített és bársonnyal borított félcipő is jól áll a lábán. Egyszerűen tökéletes. A lélegzetem is eláll Tőle. De nem csak én nézek végig JongHyunon, ő sem bírja megállni, hogy ne mérje fel a terepet. Akkor rajta! Leveszem a vállaimról a zakóját, jobb kezemet magam mellé engedem a kabáttal, a hátammal a korlátnak dőlök – ami meglehetősen hideg, de próbálom leplezni egy mosollyal a fintoromat -, a bal karommal pedig szintén megtámaszkodom. Biztos, ami ziher! Nem szeretnék összeesni a lábai előtt, elvégre most én lennék az, aki meg akarja Őt hódítani.

- Szia – szólalok meg kisvártatva -, ideértél? – fogaim közé szorítom kissé alsó ajkamat.

- S-sung-ah – motyogja, nyel egy nagyobbat.

- Igen? – kajánul mosolyogva kérdezem.

- Nem... khm... nem találom a szavakat – egy pillanatra elpirul, majd zavarában inkább elmosolyodik.

Édes ez a félmosoly, amivel leplezi a pironkodását. Azt hiszem, sikerrel járt Minnie akciója, vagy minek nevezzem ezt az egészet. Megkönnyebbülten mosolygok JongHyunra, úgy látszik, hogy ismét én aggódtam túl a dolgokat, ahogy minden esetben.

Közelebb lép hozzám, újra elmélyíti a pillantását, a Lelkemig lát. Finoman kihúzza a kezemből a zakóját, és a székre dobja. Bal kezét a derekamra csúsztatja, elhúz a korláttól, jobb kezét az arcomra simítja, és gyengéden megcirógatja a bőrömet.

Az érintése meleg és puha. Épp olyan, mint amilyenre emlékeztem. Meleg. Puha. Bársonyos. Felsóhajtok. Óvatosan végigsimítok a karjain, majd a nyakában összefonom a karjaimat. A mellkasunk összeér, érezzük egymás szívdobogását. Egyetlen szót sem szólunk a másikhoz, de most nem is kell. Szükségtelen. Amit tudnunk kell, azt a másik tekintetéből kiolvassuk. Hiányoztál.

- Noona? Hyung? – kiált felénk az én drága kisöcsém – Be tudnátok jönni?

- Máris, Bummie – reagálok, de még mindig JongHyunba kapaszkodva – Azt hiszem, hogy ezt most félbe kell hagynunk.

- Úgy tűnik... – felsóhajt.

Egy egészen apró csókkal illeti ajkamat, majd lefejtjük egymásról a karjainkat. Végigsimítok az arcélén, beleremegek az érintésembe, egy félmosolyt kapok válaszul, végül elsőként lépek be a lakásba. Néhány pillanattal később JongHyun is utánam jön; időközben KiBum mindenki kezébe nyomott egy pohár pezsgőt, így én is és JongHyun is kap egyet.

Imádott Öcsém mellé állok, és átkarolom a derekát, másik oldalára MinYoungot kéri fel, aki szintén a derekára teszi a kezét. Eme pompás hölgykoszorúban mond köszönetet az összegyűlteknek, tesz említést az egyetemi napokról, és kér elnézést az esetleges hisztijeiért. A beszéd végén nyom egy puszit Minnie arcára, majd én is kapok egy nagyobbat, végül megemeli a poharát. Egyszerre mozdítjuk a sajátjainkat, és koccintunk KiBumra.

A beszéd után KiBum útjára engedi MinYoungot, velem viszont nem ilyen kegyes. Koccintanom kell minden csoporttárssal és baráttal. Elvegyülünk a nyüzsgő tömegben. Afféle véres kardként hordoz végig a lakásban, és mindenkinek egyesével bemutat, hogy bizony én volnék az a valaki, akiről már mindenki rengeteget hallott. Egy kicsit kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, de ez most KiBum estéje, nekem pedig szót kell fogadnom. Mindenkivel hosszas beszélgetésbe elegyedek, de nem bírom megállni, hogy legalább a szememmel ne kutassak JongHyun után.

Amitől az elejétől kezdve rettegtem, az most bekövetkezni látszik. Fiatal fruskák rajongják körbe. Szám szerint három egész fiatal hölgy zsongja körül, és ebből a szögből nézve eléggé élvezi is a figyelmet, amivel épp kitüntetik. Hasonló arckifejezéseket ejt a lányok irányába, mint amikor Byullal ücsörögtek a kávézóban. Egy furcsa érzés kerít a hatalmába, a poharamra markolok, a látásom kicsit elhomályosul.

Nem akarom elhinni, hogy megint tévedtem! Nem lehetek ekkora idióta!!! Nem lehet, hogy megint hülyét csináltam magamból! Képes vagyok komplett idiótát csinálni magamból egy kölyök miatt!!! Nyelek egy nagyot, magamba fojtom a könnyeimet, végül erőt veszek magamon, és elindulok a fruskakollekcióval körbeölelt kísérőmhöz.

- Remélem, hogy jól telik az este és jól szórakoztok! – kissé gúnyos hangon szólalok meg egy kényszeredett mosollyal egybekötve.

- Igen, pompás a hangulat – nyögi be a jobb oldali hölgyike.

- Minden tökéletes, köszönjük! – feleli a baloldali, miközben végigsimít JongHyun felkarján, a poharamra szorítok újfent.

- Ezt örömmel hallom! – idegesen törnek fel belőlem a hangok, de még próbálok mosolyogni – További szép estét! – bólintok egyet.

Dühödten fordítok hátat mindannyiuknak, és egyenesen az erkélyre megyek, hogy alaposan kitomboljam magam. A legszívesebben a képébe öntöttem volna a pezsgőt, a poharat meg szilánkosra törném. Egyre erősebben markolom a kristályt, már csak azt nem tudom, hogy kire vagyok igazán mérges. Csak magamat hibáztathatom megint! Csakis! Az eget próbálom segítségül hívni, hogy csillapíthassam a haragomat. De nem sikerül. Képtelen vagyok megnyugodni.

- Sung-ah? – hallom meg JongHyun hangját a hátam mögött, lenyelem a haragomat, és megfordulok.

- Igen? Hozhatok valamit esetleg? Elfogyott a pezsgő? Mit tehetek a kedves vendégért? – gúny és irónia árad belőlem egy zsák csalódottsággal együtt.

- Elárulod, hogy mi történt? – közelebb lépdel.

- Miért? Történt valami? – továbbra is iróniával teli a hangom.

- Én is ezt szeretném tudni – a hangja még mindig lágy, ugyanakkor aggodalommal telt.

- Miért csinálod ezt velem? – elszáll belőlem a harag, ahogy JongHyun szemébe nézek, a mondat végére megremeg a hangom.

- Mire gondolsz? – a vállaimra simítja a kezeit – Mit tettem vagy mit nem tettem?

- Azt mondtad, hogy nem tudnál bántani – hebegem -, de most mégis úgy érzem, hogy bántasz. Nagyon.

- Sung-ah, kérlek, áruld el, hogy mi történt! – a vállaimra szorít – Ha nem mondod el, akkor nem tudok válaszolni a kérdésedre.

- Miért játszadozol velem? – elcsuklik a hangom.

- Én nem~

- Nem akarom hallani, JongHyun – felsóhajtok – Az első nálunk töltött éjszakán megcsókoltál – próbálok nem remegősen magyarázni, de nagyon nehéz minden szavam -, másnap jól elszórakoztál a kolléganőmmel, ráadásul haza is kísérted őt aznap délután. Még azon az este újra megtaláltál – kibuggyannak az első könnyeim -, aztán elém jössz a következő este, de megint történik valami, ami ellened szól.

- Sung-ah~

- Kérlek – kezeire fogok, és elveszem a vállaimról őket – hallgass végig! – bólint – Egy egész délután győzködsz, hogy semmi nem történt, amit el is hiszek, úgy ahogy. Aztán szépen lassan leveszel a lábamról, és magadba bolondítasz apránként, elhitetsz velem dolgokat, de végül mindig oda lyukadunk ki, hogy neked ez az egész egy jó játék – visszafordíthatatlanul potyognak a könnyeim -, voltam már elégszer játék. Nem akarok újra az lenni, JongHyun... többé már nem.

Az utolsó mondatomra JongHyun szemei is könnybe lábadnak. Egyetlen szó vagy hang nélkül hallgat végig, ellép tőlem, vesz egy nagy levegőt, és hátat fordít nekem. Válasz nélkül megy vissza a lakásba a többi vendég közé. A fájdalomtól a földre rogyok, nem bírom visszatartani a könnyeimet, halk zokogásban török ki.

Arcomat a tenyereimbe temetem, és oda fojtom minden hangomat. Fáj. Iszonyatosan éget a kín odabent. Megint becsaptak! Megint elárultak! Nem akarok többet senkiben sem megbízni! Soha többé! Nem akarok társat! Nem akarom a szerelmet sem! A szerelem egy ember számára csak hazugság...

- UNNIE???

- ...

- Mi történt, Unnie? – elveszi a kezeimet az arcomról.

- Vége. Minnie. Vége – zokogom a válaszomat – Vége.

- De mondd már el, hogy mi történt köztetek!!! Miért rohant el JongHyun?

- T-tessék? – MinYoungra nézek.

- Jól hallottad! Egyetlen szó nélkül, könnyes szemekkel ment el. Mi történt?

Elment. Ezek szerint mégis nekem lett igazam. Mégis csak játék voltam. Az égre nézek. A szürke felhők elsötétülnek, egyetlen pillanat alatt ered el az eső, és szakad le szinte az ég. Zuhog. Épp úgy, ahogyan a könnyeim folynak végig az arcomon. MinYoung megfogja az alkarjaimat, és felsegít végre a földről. Mélyen a szemembe néz. Azzal a tekintettel...

- Mit mondtál neki, Unnie?

- Csak az igazat – motyogom.

- Miféle igazat? – összeráncolja a homlokát – SungYeon! Ugye nem azt akarod mondani, hogy azt mondtad JongHyunnak, hogy csak szórakozik veled?!?!

- ...

- UNNIE?!?! NEM MONDHATOD KOMOLYAN! – a karjaimra szorít.

- Mi történt, Noona?

- SungYeon összeveszett JongHyunnal!

- Noona! Ugye ez az egész csak egy vicc?

- Nem – motyogom.

- SungYeon! – KiBum dühödten megragadja a csuklómat, és a székbe tol, a tekintete villámokat szór rám – Te tényleg nem veszed észre, IGAZ?! Nem veszed észre? De lehet, hogy csak nem akarod észrevenni! Annyira megkeseredtél, hogy képtelen vagy észrevenni, IGAZ?! – rám kiált – IGAZ, SUNGYEON?!?!

- MIT BUMMIE?! MIT VEGYEK ÉSZRE? AZT, HOGY KIHASZNÁL EGY KÖLYÖK?

- SUNG-AH! Fejezd be a baromságaidat! Egy kicsit kezd már sok lenni! – felsóhajt – De ha te nem veszed észre, akkor majd én észrevetetem veled! Felvilágosítalak! – leguggol elém, megfogja a kezeimet.

- Miről? – dadogom, KiBum tekintete teljesen megrémiszt.

- Amikor elkísértünk a kávézóba, és Byul odajött hozzánk, nem Hyung volt, aki felajánlotta, hogy hazakíséri, egy. Kettő! Én is elkísértem, és semmi nem történt köztük, épp ellenkezőleg. Én sétáltam középen, Hyung a közelében sem akart lenni annak a cafkának! Három. Az egész kávézóban töltött idő alatt egyfolytában csak rólad kérdezett, Sung-ah! – lágyulnak a vonásai az Öcsémnek – Amikor zokogva hazajöttél az egyik éjjel, felhívtam Hyungot, és mindent elmondott. Fogalma sem volt róla, hogy így fog reagálni az a némber! Őt is sokként érte az egész, és az éjszakát is álmatlanul töltötte. Mert nem tudta neked megmagyarázni, és aggódott, hogy emiatt minden bizalmadat elveszítette.

- T-tényleg?

- Vedd már észre, Unnie – MinYoung is higgadtabb hangnemre vált.

- Ráadásul TaeMin volt az, aki Hyung karjaiba lökött – elvigyorodik az Öcsém -, mert már ő sem bírta nézni a szerencsétlenkedéseiteket.

- Unnie – MinYoung is leguggol -, ez már rég nem játék. Komoly érzelmek vannak a háttérben, Unnie. Ha tényleg csak szórakozni akarna veled, akkor már rég feladta volna az egész küzdelmet.

- Minnie... – suttogom magam elé.

- Csak gondold végig, Unnie. Szerinted, ha csak hülyített volna, akkor eddig elmegy? Az első pillanatban meghátrál, és nem küzd tovább. Nem akarna meghódítani. Csak gondold végig az egészet, Unnie.

Hogyénmekkoraegyidiótavagyok!!! Elengedem KiBum kezeit, és felkelek a székről. Letörlöm a könnyeimet, magamhoz ölelem MinYoungot, megköszönöm a verbális felpofozást, majd KiBumot rántom magamhoz. Neki is elrebegek egy gyors imát. Hálával és köszönettel tartozom mindkettejüknek. A könnyeim még mindig potyognak, de most már nem a fájdalomtól. Kérdőn néznek rám.

         - Most. Nekem most mennem kell! Mennem kell...