4. fejezet - Kaphatnék egy forró csokoládét?

Alig egy órámba kerül, hogy beérjek a kávézóba. Bőven akadnak vendégek, a délutáni forgalom lassan kezdetét veszi. Az én imádott Minnie-m sürög-forog az asztalok között. Kettőt perdül a tengelye körül, és már másik asztalt szed le, vagy épp ülteti le az érkező vendégeket. Tele van energiával ez a lány. Úgy érzem, hogy néha még több is van neki, mint amivel ténylegesen elbírna vagy amire szüksége lenne.

A pulthoz sétálok, azonnal elmosolyodom, ahogy meglátom szeretett kolléganőmet. Felülök az egyik bárszékre, épp csak leér a lábam a keresztrúdra. Még mindig nem nőttem magasabbra, pedig azt hittem, hogy a kórházi koszt meghozza az eredményt.

Az érkezésem után alig néhány perccel koppan mellettem egy tálca, és két kar öleli körül gyengéden a derekamat. A gyümölcsös parfüm illata most is melegséggel tölt fel, kapok egy gyors puszit az arcomra. Meg sem szokom a kellemes érzést, amikor az ölelő karok eltűnnek a testemről, Minyoung már a pult másik oldalán áll, és összeállítja a rendeléseket.

Szédületes tempóban robog tovább, ahogy a poharak a tálcára kerülnek, minden asztalhoz kiviszi a kért italokat, és már iparkodik is vissza hozzám. Megint koppan a tálca a bárpult tetején. Most egy picit hosszabb ölelést kapok, és két puszival is gazdagabb leszek.

- Szia, Unnie! – mosolyog rám, ahogy elhúzódunk egymástól, besétál a pult mögé, és felül a székére.

- Szia, Minnie-m! – automatikusan mosolyodom el én is.

- Mesélj! Mit csináltál ma?

- Semmi különöset. Rendbe tettem a lakást, meg kidobtam néhány dolgot a múltamból – szélesebb görbületet vesz a szám.

- Kidobtál? Ezt hogy’ érted? – pillázik rám nagy szemekkel.

- Úgy, hogy megváltam néhány régi fényképtől és egyéb kacattól is megszabadultam.

- Ja, értem! – felnevet. – Ideje volt már!

- Igen, tudom – felsóhajtok.

A kellemes csevejünket a telefonom rezgése zavarja meg. Előkaparom a táskából, a kijelzőn Choi doktor neve és száma villog. Igaz. Kiment a fejemből, hogy hívni fog. A kórházból való távozásomkor megegyeztünk, hogy mielőbb elkezdjük azt a bizonyos kezelést, és a mobilon fog hívni, hogy megbeszéljük az első időpontot. Elnézést kérek MinYoungtól, és az egyik eldugottabb sarokba húzódom.

Minél előbb le akarom rendezni ezt az ügyet, egyedül KiBum miatt mentem bele a terápiába. Alig három perc alatt megbeszéljük a részleteket. Holnap munka előtt akar találkozni velem a magánrendelőjében. Legalább annyival könnyebb, hogy nem kell minden alkalommal a központi kórházba caplatnom a terápiára, a rendelője még közelebb is van.

Nagyon remélem, hogy nem fog sokáig húzódni ez az egész. Bár... hmm... Talán tényleg jobban járok, ha szakemberhez fordulok ezzel a problémámmal. Lehet, hogy Choi doktor tud valamivel segíteni, hogy ne sodródjak a szikla szélére egy újabb trauma esetén.

Gyorsan visszamegyek a pulthoz, és újra felmászok a bárszékre. De rohadt magas! Vagy én vagyok nagyon alacsony! Minnie kérdőn néz rám.

- Mondd, Minnie-m! – szólalok meg mosolyogva, miután felküzdöttem magam a székre. – Látom, hogy szeretnél valamit kérdezni. Ki vele!

- Choi doktor volt? – kérdezi bátortalan hangon.

- Igen, ő volt az. Holnap délelőtt akar velem beszélgetni egy kicsit. Nagyjából egy órát. Azt mondta, hogy egyelőre csak néhány információra van szüksége, ahhoz pedig túl sok idő nem kell.

- Szeretnéd, ha elkísérnélek?

- Öhm – nyelek egyet. – Valójában megfordult ez az eshetőség a fejemben, de ezt most egyedül szeretném végigcsinálni.

- Biztos vagy benne, Unnie?

- Igen, Minnie, biztos. Tényleg szeretnék végre lábra állni, és ahhoz az kell, hogy néhány dolgot egyedül tegyek meg.

- Rendben van, de ha meggondolnád magad, akkor hívj fel reggel, és már megyek is! – széles vigyorra húzza a száját.

- Értettem! – picit meghajolok előtte, de nevetésben törünk ki mindketten.

Ismételten abbamarad a vidám beszélgetésünk, de ezúttal nem a telefonom vet véget a mókának. Ahogyan nem is Minyoungnak integet egy fizetni kívánó vendég. Egy illatra leszünk figyelmesek mindketten. Édes narancs illatát hozza magával a lágy szellő, amihez egy kevés vanília aroma is vegyül. A lágy szellő pedig nem más, mint a bejárati ajtó kinyitódása, majd egy gondolattal későbbi csukódása. Egyszerre fordulunk az illatfelhő irányába.

Mintha minden megfagyott volna abban a pillanatban, amikor ez a különleges aromafelleggel körülölelt vendég lépte volna át a küszöböt. Minyoungra pillantok, aki szobrokat megszégyenítő dermedtséggel ül a székén. Még pislogni sem mer, mert félő, hogy akkor elveszíti a szeme elől az ismeretlent.

Elfordulok Minnie-ről, és követem a pillantását az idegen felé. A lehető legóvatosabban próbálok nézni rá, nehogy észrevegye, de ezt én is látni akarom. A látvány elképesztő. Lehengerlő. Egy vékony testalkatú, és aránylag magas fiú álldogál az ajtóban. Nem bírom ki, hogy ne nézzek végig rajta.

Egy egyszerű magasszárú tornacipő van a lábfejein, egy még egyszerűbb kék farmer simul tökéletes formájú lábaira, feszes mellkasát egy teljesen fehér póló fedi, az enyhe szél ellen egy vékony és hosszú krémszínű kabát védi. A legszolidabb viselet, amit eddig férfin láttam. De ami igazán magával ragadó, igazán rabul ejti a tekinteteket, az az idegen arca.

A szemeit egy napszemüveg takarja, de még így is tökéletesnek mondható a látvány. Telt ajkai finom mosolyra állnak, kissé kerek arcát ébenfekete haj öleli körül, bal fülét egy érdekes fülbevaló ékesíti. Minyoung nagyot nyel a pult mögött, a Tökéletes Látvány lassan közelít a pult felé.

Minyoung arca lassanként veszi fel a vörös lágyabb árnyalatait. Még engem is sokkol picit a külseje, a lélegzetem is eláll tőle. Jobb kezét a pultra teszi, tenyere finoman simul a lapra – milyen apró, gondolom magamban - , halkan megköszörüli a torkát. Bal kezével lejjebb húzza a napszemüvegét. Ez a srác egy Jelenség. Szavakkal nem is lehet igazán leírni, ezt a Látványt látni kell. Minnie egész mélyeket sóhajt a pult mögött, egyetlen pillanatra sem tudja levenni a tekintetét a vendégünkről. Hát... szó, ami szó, nekem sem könnyű figyelmen kívül hagynom. Igyekszem nem belebámulni az arcába, de a késztetés erősebbnek bizonyul nálam.

A fekete napszemüveg teljesen lekerül a hibátlan arcról, hatalmas étcsokoládé színű szempár bukkan elő az álca alól. Csak még tökéletesebbé vált. A tekintete lágy és melegséget árasztó. Újra megköszörüli a torkát, majd megszólal.

- Kisasszony, kérem, kaphatnék egy forró csokoládét? – mély, búgó hang szalad ki a dús ajkak között.

- T-term. Természetesen – reagál Minnie, az arca már lángol. – Kérem, - nyel egy nagyot - foglaljon helyet az egyik asztalnál, azonnal viszem! – hajol meg finoman.

- Köszönöm! – bólintással egybekötve szólal meg, egy kedves mosollyal jutalmazza Minyoungot, majd elsétál az egyik asztalhoz.

Minnie igyekszik a munkájára koncentrálni, de a kezei remegnek. A csészét majdnem leejti zavarában, a térdei remegnek az idegességtől. Szinte már hallom, a szívverését. Szinte már érzem is, ahogy az én bordáim között lüktet.

Nagyon figyel a részletekre, a legnagyobb adag forró csokit készíti el, vigyázva halmozza rá a tetejére a tejszínhabot, egy kevés fahéjjal és kakaóporral szórja meg. Hibátlan. Óvatosan a tálcára teszi a csészét, nagyot sóhajt maga elé, majd még mindig remegő lábakkal ugyan, de elindul a Tökéletes Idegen asztalához.

Finom és apró mosoly jelenik meg az idegen arcán, köszönetét egy apró biccentéssel fejezi ki, majd belekóstol a gőzölgő italba. Minnie izgatottan, vörös arccal sétál vissza a pulthoz, még mindig egész testében reszket.

- Minnie – suttogom a nevét. - Minden rendben?

- P-per. Sze – még egy nagyot szusszant. – Csak.

- Igen? Folytasd, kérlek.

- Csak zavarban vagyok.

- Azt látom – elmosolyodom. – A látványtól, igaz?

- Uhh. Látvány? Ez enyhe kifejezés, Unnie! Ha nem látnám, el se hinném!

- Még jó, hogy ma lettél beosztva. Gondolj bele, ha mégis tudott volna jönni Byul, akkor te lemaradsz erről a Tökéletességről.

- Bele sem gondolok inkább!

Minyoung utolsó mondatától hangos nevetésben törünk ki újfent, majd váratlanul el is hallgatunk mindketten. A Tökéletes Idegen Minyoung felé integet finom kézmozdulatokkal. Teljesen ledermed az egész lány, az arca azonnal paradicsomszínben pompázik.

Vesz egy nagy levegőt, majd hosszan kifújja, hogy ezáltal némi időt nyerjen meg valamennyi bátorságot préseljen magába. Lecsúszik a székről, megigazítja az egyenruháját, a félcopfba fogott hajzuhatagát is picit rendbe szedi, aztán az asztalhoz sétál.

Odaérve ismét egy kedves mosolyt kap az idegentől hálája jeléül, mélyen Minyoung szemébe néz. Megbénítja a tekintetével, ahogy csak a kígyó teszi ugyanezt az apró madárkával, amit áldozatául választott. Az egész lány egy nagy remegés, soha nem láttam még ennyire zavarban egyetlen vendég közelében sem, pedig szép számmal fordulnak meg a lattéban naponta.

A kolléganőm mélyen meghajol vendége előtt, és átnyújtja a vékony mappáját, amiben a számla lapul. A kezük csupán a másodperc tört részéig érintkezik a másikéval, Minyoung elkapja a fejét, és inkább az ablakon bámul tovább kifelé. A Tökéletes Idegen előveszi a pénztárcáját, a számlára pillant, belecsúsztatja az összeget a noteszba... meg még valamit mellé, majd visszaadja a füzetet Minyoungnak.

Újra elmosolyodik, feláll az asztaltól, udvariasan meghajol Minyoung előtt, majd a távozás mezejére lép. Minnie reszkető kézzel szedi le az asztalt, és kocsonyához hasonló állapotban sétál vissza a pulthoz. A bögrét gyorsan elmosogatja, a tálcáját is megtisztítja, aztán a kezébe veszi a füzetét. A kinyitás pillanatában egy papírfecni hullik a földre, épp csak ránéz, majd vissza a papírpénzre. Beteszi a kasszába az összeget, elteszi a noteszét is, és végre lehajol azért a papírdarabért. Széthajtogatja. A pupillái megháromszorozódnak, ahogy elolvassa a szöveget, majd a kezembe nyomja.

Nagyokat pislogva veszem el a kezéből az apró lapot, kicsit megforgatom az ujjaim között, majd én is megvizsgálom a belsejébe firkált macskakaparást.

Holnap is ugyanezt kérem... :-) T.

Felkapom a fejemet, Minnie szemébe nézek. Az egy dolog, hogy ő ledöbben az üzenettől, de még engem is villámcsapásként ér. Az üzenet szerint nem ez volt az utolsó látogatása nálunk. Minnie szabályosan zihál velem szemben, kisebb tornádót kavar a lélegzetvételeivel, én csak mosolyogni tudok.

- Minnie? – suttogom.

- Igen, Unnie? – motyogja az orra alatt.

- Jól vagy?

- Persze. Csak holnap nem én leszek beosztva – lefelé ívelő görbületre állnak kissé telt ajkai.

- Minnie – nevetős sóhaj szakad fel belőlem, aztán sietve folytatom is a gondolatomat. - Holnap egy műszakban leszünk. Péntek lesz!

- Basszus! Tényleg! – a homlokára csap.

- Látod, milyen jó, hogy a hétvégékre párban osztanak be minket? – vigyorgok.

- Igen, legalább ennyi előnye van a dolognak – viszonzásra lel a mosolyom. – De ugye megígéred, hogy én szolgálhatom majd ki!

- Minnie! – mélyen a szemébe nézek. – Ezt meg sem kellett volna említened!

Néhány szót váltok még az én drága Barátnőmmel, majd én is távozom a munkahelyünkről. Holnap reggel majd pontosan itt folytatjuk úgyis ezt a beszélgetést a titokzatos T-ről. Gyalog indulok haza, jól esik a levegő, közben pedig a lattéban történt dolgokon agyalok. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy holnap tényleg eljön-e megint ez a Titokzatos és Tökéletes Idegen. Nagyon remélem!